ifj. Tóth János, Szőke Tamás (Peugeot 208 T16 R5)

10547580_10152655834467805_1778346726463093765_n.jpg

Három éve hiányzott az ORB mezőnyéből, a szurkolók pedig folyamatosan visszavárták. Az idő eljött, ifj. Tóth János ismét ott van a fedélzeten. Február elején vált véglegessé, hogy a hétszeres abszolút magyar bajnok újra csatasorba áll: az előttünk álló bajnokságban Szőke Tamás lesz a navigátora, a technikájuk pedig alkalmas akár arra is, hogy abszolútban a legjobbak legyenek. Janika hosszú kihagyása azonban számos kérdést felvett az előttünk álló hetekkel, hónapokkal kapcsolatban.

 003_1.JPG

- Két-három versenyre biztos szükségem lesz, mire teljes mértékben visszajön a régi érzés – fogalmazott ifj. Tóth János. – Nagyon sok minden változott, amíg én a pályák széléről követtem az eseményeket. Az egyik legfontosabb módosulás, hogy a korábbi szívómotoros helyett most már turbós autót kell vezetni. Ezt is meg kell szoknom, de igyekszem a lehető legrövidebb idő alatt alkalmazkodni. Ezt a Peugeot-t tavaly már vezettem, több mint száz kilométert mentem vele, ami persze nem ugyanaz, mint egy komoly teszt, vagy egy éles verseny. Arra volt jó, hogy kipróbáljam, legyen fogalmam az egészről, és némi viszonyítási alapom a múlthoz képest.

130_1.JPG

A tapasztalatok rendkívül kedvezőek: ifj. Tóth János szerint az autó nagyon jó, abszolút versenyképes, a bajnoki cím megszerzésére is esélyes lehet. Innentől kezdve pedig csak rajtuk múlik, hogy mennyit hoznak ki belőle.

- Most még nem lehet tudni, hogy mire leszünk képesek. Erre a kérdésre a szezonnyitó előtt nem lehet válaszolni – folytatta ifj. Tóth János. – Az autó kiváló, a teljesítménye és a paraméterei a legmerészebb álmaink megvalósítására is alkalmasak. A kérdőjelet mi jelentjük. Igaz, én is és Tamás is maximalisták vagyunk, mindent el fogunk követni a siker érdekében. Abszolút igaz a mondás: „amennyit beleteszel, annyit is veszel ki belőle”. Kemény munkára lesz szükségünk, hogy a három éves kihagyás után ott legyünk a legjobbak között. Ez a cél, ez a terv, másként fölösleges lenne nekivágni az egésznek. A bajnokság hosszú, türelmesnek kell lennünk magunkkal szemben. Lényeges, hogy folyamatosan építkezzünk, gyűjtögessük a pontokat a hazai sorozatban.

 output_fnduqy.gif

 

ifj. Tóth János úgy véli: egy színvonalas és szoros magyar bajnokság előtt állunk, ahol sok minden szükséges a végső sikerhez. Számos dolognak együtt kell állnia ahhoz, hogy az esztendő végén ünnepelni lehessen.

A ma délelőtti sajtótájékoztató képei

- Nem gondolkodunk nagyon előre, most a legfontosabb, hogy Egerben jól szerepeljünk. Gyűjtsük a kilométereket, és a tapasztalatokat – árulta el a hétszeres magyar bajnok. – Szoknunk kell egymást is, hiszen Tamással egy véletlen folytán jöttünk össze. Úgy érezte, hogy tovább kell lépnie, találkoztak az elképzeléseink, így belevágtunk a közös munkába. A szezonnyitó előtt természetesen még tesztelni fogunk, de természetesen nagyon várjuk már, hogy megkezdődjön az éles küzdelem, hogy elrajtoljunk az első gyorson.

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr707283665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

totál kár 2015.03.19. 17:34:13

jöjjenek vissza a gazdag nyuggerek

Aranyba mártogatott étnyúl (törölt) 2015.03.19. 17:42:27

A címből azt hittem, Ranga vagy McRae támadt fel..

Szabó Gergőt, Balázs Öcsit, Turi Tomit vagy Beniket a népnek!

Saratoga V6 2015.03.19. 18:22:08

@Aranyba mártogatott étnyúl:

Az beteges, hogy én még mindig kíváncsi lennék egy Hényel Gyula bácsi vs. Vojcsik golyó meccsre? :D

lobster thermidor 2015.03.20. 16:47:33

Ezt a kérdést beszéljük majd meg az első betlinél.
4 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása