Messze a nap vége és van két - igen alapos munkát végző - kiesőnk az élmezőnyből. Úgy tudjuk mindkét páros tagjai jól vannak. Délelőtt úgy gondoltam, hogy nincs az a nepper, aki autójukat keveset futott, nyugdíjas svájci ügyvéd orvos feleségének második autójaként rá tudná melegíteni bárkire. Kiderült, hogy Paddon nem adja fel, a superrally szabályok szerint holnap rajthoz szeretne állni. Eddig tehát - teszten és shakedown-on - öt WRC tört rommá a finnországi VB futamon, ebből kettőből a Hyundai a szervizparkban autót csinál. Ez is figyelemre méltó teljesítmény. 

Parádés és puskaporos volt ez a nap. A finn Latvala zárta a napot az élen csapattársa a világbajnoki címvédő Ogier előtt. A 2,6 másodperc azért nem a világ. A Volkswagen öröme Mikkelsen említett kalandja miatt azonban nem teljes. 

A közönség kedvenc Kubica nagyon jól egy negyedik idővel kezdett, de sajnos elfogyott a mázlija, gondjai voltak a hajtással, de ezt megoldották, majd a generátorral, ami miatt ők is superrallyznak.

Nagyot alakított viszont a fordos Evans az ötödik gyorsasági szakaszon elszenvedett lengőkartörést igen kreatívan oldott meg. Igazából ez a fordosok egyetlen igazi eredménye, az észt Tanaknak sem megy jól, a skodás Lappi is előtte van. A legjobb fordos egy privát versenyző, a cseh Martin Prokopa 8. helyen áll, míg Tanak csak a 10.

evans.jpg

Az első napi eredmények:

finland_day1_overall.jpg 

Adódott még pár nagyobb kaland, vagy esés is. (Pl. Ville-Markus Marttinen a Fiestával)

Andreas Mikkelsen:

Hayden Paddon:

További finnországi mozik az első napról:

 

 

 

 

Címkék: video crash wrc prokop ford fiesta finn rali polo r wrc ott tanak andreas mikkelsen Hyundai Shell World Rally Team paddon

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr347668556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pic 2015.08.02. 13:47:59

Hmmm a közönség igen lelkesen gyűjtögette a kocsikat :))
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása