Új szezon, új kihívások, új csapatfelállások, új Hyundai és egy új verseny Kínában.
Ezekkel veszi kezdetét hamarosan a WRC 2016-os szezonja!

wrc2016.png

Haladjunk szépen sorjában. Nézzük mi maradt és mi változott a rali világbajnokságon résztvevő csapatoknál.

Természetesen a sort a legutóbbi három bajnokságot mind egyéniben, mind pedig konstruktőrként megnyerő Volkswagennel kezdjük. A csapatnál történő legnagyobb változás, hogy Jost Capito igazgató távozik és a Mclarennél folytatja munkáját a Forma 1 -ben. A versenyzők terén nincs változás, marad az Ogier - Latvala - Mikkelsen felállás. A kocsi kinézetre nem sokat változott, némi fehér színt csempésztek az autó elejére.
Ami a "belsőt" illeti a VW-nél is történtek apró finomítások, változtattak például az autó stabilitásán és a murvás specifikáció hátsó lengőkarjain is.

Az M-Sport (Ford) csapatánál több változást is hoz az új esztendő. A tavalyi évben itt versenyző Evans visszaül egy kategóriával kisebb R5-ös Fiestába, annak viszont legújabb változatával vehet majd részt az év első két versenyén. Visszatért a kék ovál márkához az előző években Citroen-nel versenyző Mads Ostberg, mellette pedig némiképp meglepetésre Eric Camilli kapta a másik "gyári" autót. Az idézőjel nem véletlen a gyári besorolásnál, hiszen nem sokkal ezelőtt még az is kérdéses volt, hogy részt tud-e venni a csapat mind a 14 idei futamon. Ez talán még most sem teljesen biztos, de az már igen, hogy a kékek nem privátként indulnak az idei évben sem.
Az autó kinézete tavaly jelentősen változott, ami nagyon sok szurkoló tetszését elnyerte. Így idén csak finomítottak rajta, megmaradt a csíkozás, de a korábbi fehért színt a Ford nitró-kékjére cserélték.

A Hyundai Motorsport csapatában. A versenyzőknél nincs változás, marad a Sordo - Neuville - Paddon felállás, bár azt épp nem mindig tudni ki indul a két gyári kocsival és ki kapja a harmadik (magasabb rajtszámú) versenyautót. A szezonnyitó Monte Carlo Ralin debütál a Hyundai új generációs i20 WRC-je, melyből egyelőre csak kettőt láthatunk, de Svédországban már mindhárom pilóta ezzel a kocsival indulhat majd.

A felsorolás végére maradt a Citroen, és nem csak azért mert ők mutatták be utolsóként idei versenyautójukat. A francia márka ugyanis tavaly év végén bejelentette ideiglenes kivonulását a rali világbajnokságról, melyen idén gyártóként nem vesznek részt. Ennek oka, hogy a háttérben a 2017-es új szabályoknak megfelelő autót építik és inkább erre a projektre helyezi a hangsúlyt a Citroen, hogy jövőre újra igazán versenyképes technikával térhessenek vissza a világbajnokságra. Ez azt jelenti, hogy 2001 óta először nem lesz jelen a márka hivatalosan a WRC-ben. Az Abu Dhabi World Rally Team még nem tudni hány futamon tud részt venni, versenyzőit azonban már ismerhetjük: Meeke lesz az első számú pilóta (aki a futamok között az új autót is tesztelheti majd), mellette Lefebvre és Abu Dhabi pilótája kapnak helyet. Némi meglepetésre a Peugeot korábbi pilótája, Craig Breen is kapott egy DS3 WRC-t, mellyel előreláthatólag 6 futamon vehet majd részt.
Ami a dizájn illeti teljesen megváltozott a kocsi színvilága, mely idén piros-fehérben pompázik majd a világbajnokság futamain.

thumb_2.jpg

A privátok. 
A sort nagy személyes kedvencemmel, Robert Kubicával kezdeném, akinek sajnos még nem állt össze az idei éve. Az első hírek arról szóltak, hogy csak a Monte Carlo Ralin áll rajthoz privát Ford Fiesta WRC-jével, de azóta szerencsére a svéd nevezési listára is felkerült neve. A mezőnyből egyedüliként Pirellivel versenyző lengyel pilóta nincs könnyű helyzetben, az sem kizárt tehát, hogy az év második felében már nem szoríthatunk érte a rali világbajnokság versenyein. Kubica autójának dizájnja egyébként teljesen megújult az idei évre, sajnos szponzormatricából nem sokat látni az új dekoron.
12552860_10153919509124973_3932901915813354365_n.jpg

12549128_1017696474956893_8918719543736316350_n.jpgHa Te is szereted Kubicát, használd bátran minél többször a #KubicaDontgo hastag-et!

Ott Tanak idén is a DMACK színeiben indul, a megszokott Forddal. Fiesta WRC-jének színvilága nem sokat változik, kicsit talán a tavalyinál modernebb ruhát kapott versenyautója.

12400442_10153877422894868_3588465108393303514_n.jpg

A harmadik privát Forddal - a tavalyi évhez hasonlóan - a Prada család ifjú sarja, Lorenzo Bertelli indul. Saját csapata, a Fuckmatié World Rally Team színeiben. Idei kocsijának dizájnja még nem derült ki, készült azonban egy elég vagány tervezet - mellyel az idei WRC- sorát zárjuk.

 12512300_1034837426574693_1456162494328006635_n.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr758276870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedaz 2016.01.16. 18:50:45

Csodálom, hogy van még, aki rak Kubica alá autót. Vissza kéne mennie pályaversenyezni.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása