Eltérő gumitaktikák, kieső favoritok, elsodort fotós. 

A verseny leghosszabb napja legalább annyi izgalmat hozott, mint az eddigi három nap. Két kör és öt gyorsasági várt ma a már megfogyatkozott mezőnyre. Ráadásul ebből kétszer a rali leghosszabb, több, mint 50 kilométeres pályáján kellett helyt állniuk az indulóknak. Ez pedig nem kevesebb, mint jó fél óra versenytempóban való közlekedést jelentett, hol teljesen száraz aszfalton, hol hóban, hol jégen. 

12376391_807827419343904_535319835474177038_n.jpg

Rögtön ezzel a szakasszal kezdődött a szombati nap, melyen a leggyorsabb Ogier majd' 31 percig robogott 100 km/órás átlagsebességgel. A élmezőny - Mikkelsen kivételével - 4 szuperlágy és 2 szögesgumival indult el a reggeli szervizből. A gyors trükkös és folyamatosan váltakozó körülményei körülményei megnehezítették ugyan az indulók dolgát, de az élmezőnyből csak Sordo hibázott, aki egy jobbosban a partoldalnak csúszva defektet kapott és hat és fél percet vesztett. A pálya utolsó méterein két Peugeot pilóta: Delecour (207 S2000) és Suarez (208 R5) is hibázott, az útról lecsúszva csak a nézők segítségével tudtak kiszabadulni a vizenyős mezőről. 

25982_czzlgz1weaaspjg.jpg

25982_suarez.jpg

A kör második szakasza bár jóval rövidebb (csak 17km-es volt), mégsem volt egyszerűbb az előzőnél. Itt ugyanis sokkal több jég és hó - különösen egy sípályás rész közelében - borította az utat. Így már nem is meglepő, hogy a más gumitaktikát választó Mikkelsen 44 másodpercet adott a versenyben vezető márkatársának, Ogiernek. A fiatal norvég pilóta ezzel egyet előrelépve, az abszolút értékelés negyedik helyére lépett elő. 

A két kör közötti szervizelési lehetőséget követően a mezőny visszatért az 51 kilométeres maratoni szakaszra,ahol ezúttal Meeke volt a leggyorsabb, amivel újra fél percen belülre csökkentette abszolútbeli különbségét Ogierrel szemben.
A szakasz végén - ahol az előző körben a már többen is hibáztak? - az abszolút harmadik helyen álló Latvala hibázott, és csúszott le a csúszós útról. Szerencsétlenségére míg állt a gázon valami kidobta az út széli árokból, egyenesen a nézők közé a mezőre, ahol elsodort egy fényképezőjéért lenyúló fotóst. A videót látva természetesen mindenkiben felmerült a kérdés, hogy vajon látta-e egyáltalán a szerencsétlenül árt Latvala, hogy mi is történt pontosan, hiszen megállás nélkül továbbhajtott a helyszínről:

12540920_10208716017282724_3639715746573666390_n.jpg© attilaszabo

 Ez még a napvégi VW sajtóanyagából sem derült ki, Latvala azonban késő este Facebook posztban kért elnézést és tisztázta a helyzetet: 
"Szeretném kihangsúlyozni, hogy nagyon sajnálom azt,  ami ma történt. Egy jobb kanyar után lekerültünk a nagyon csúszós útról, és belecsúsztunk egy árokba, majd egy mezőn kötöttünk ki. A látásomat akadályozta a motorból párolgó sűrű gőz és a sár, ami az árokból verődött fel. Láttam ahogy egy néző oldalra ugrott, és én lassan visszavezettem az útra. A csapat felvette velem a kapcsolatot az eset után és tájékoztattak arról, hogy elsodortam a nézőt. Ahogy mondtam, nagyon sajnálom az egészet."

Bár a helyszínről még tovább tudott menni a finn versenyző, az autó sérüléseit már nem tudták helyrehozni és a verseny feladására kényszerültek. 

A napi negyedik szakasz újra a havas - jeges gyorsasági ezúttal is a többiektől eltérő gumitaktikát választóknak kedvezett. Így kerülhetett sor az új Hyundai i20 WRC első (két) szakaszgyőzelmére, Neuville ugyanis ezt és a következő, napi utolsó 36 kilométeres gyorsot is behúzta. 
A győzelemért Ogierrel nagyot küzdő és több szakaszgyőzelmet is bezsebelő Meeke egy gyorssal a nap vége előtt Citroenjével megütött egy követ, ami egy levágós kanyar belső ívén leszakította versenyautója kartervédőjét, aminek következtében a DS3 WRC váltója is megsérült. Így Meeke is idő előtt kiszállt a küzdelemből. 

A harmadik napot követően Ogier toronymagasan, két perccel vezeti a Monte Carlo Ralit, melynek vasárnapi utolsó szakaszában 3 gyorsasági vár a mezőnyre, amiből kettőt élőben is követhetünk majd. 

allaaas.png

Bár Ogier győzelmét - elvileg - senki sem veszélyezteti, a második helyért azért még ketten is versenyben vannak. Jelenleg Mikkelsené ez a pozíció, de Neuville hátránya a harmadik helyen csak 12 másodperc. Így kettejük között még egyáltalán nem dőlt el a verseny!

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr478305748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása