Bár a rossz időjárási körülmények miatt felére csökkent a pénteki táv, így is meggyűlt a baja a versenyzőknek a tereppel. Dakar, 5. nap.

15825928_1335438409848796_8675770117304888279_n.png

Pénteken újra a világ második legmagasabb lakott területén lévő fennsíkján folytatódott a Dakar, ám az esőzések és vihar miatt jelentősen rövidebb távval, mint azt az eredeti program előírta volna. A két kijelölt szelektív közül, csak az elsőn ment át a mezőny, így a 449km-ből 219 lett értékelve. 

15875132_1335012819891355_8256684062732786826_o.jpg

Ezen a napon az esőzések miatt csúszós talaj jelentette a legnagyobb kihívást, emellett a legtöbb versenyzőnek továbbra is meggyűlt a baja a navigációval is. Az eddig nagyon jól teljesítő Mikko Hirvonen rengeteg időt vesztett emiatt. A tegnapi szakaszgyőztes Despres számára a szokásosnál is nehezebb feladattal járt elsőként rajtolni, hiszen a hegyes területeken a felázott, sáros talaj nagyon csúszós volt. Így is sikerült negyedikként célba érnie, és az abszolútban még mindig dobogós helyen áll.

p-20170106-00168_hires_jpeg_24bit_rgb_news.jpg

Nagy csata dúlt a pénteki napon Sebastien Loeb (Peugeot) és Nani Roma (Toyota) között, melynek végén a francia 44 másodperc különbséggel tudta begyűjteni immár második idei szakaszgyőzelmét. A francia ralipilótának is meggyűlt a baja a gumikkal, de ezt leszámítva hibátlanul autózott pénteken. Loeb győzelme azonban nem volt elég ahhoz, hogy az abszolútban is az élre álljon, ahol még mindig Peterhansel vezet.

Kiemelendő még a pályaversenyző Romain Dumas szereplése is, aki az előkelő ötödik helyen zárta a napot. A legjobb 5 autóból így 4 Peugeot lett, csak Nani Roma tudott közéjük ékelődni Toyotájával a második helyen.

 p-20170106-00176_hires_jpeg_24bit_rgb_news.jpg

Az ötödik napot követően így Peterhansel, Loeb, Despres az abszolút sorrend. A három Peugoet-ot Nani Roma és Mikkor Hirvonen üldözik a negyedik és ötödik helyen. Az első négy páros tizennégy órányi terepralizást követően mindössze öt és fél percen belül áll, Hirvonen hátránya azonban már több, mint negyven perc.

Érdekesség, hogy Yazeed Al-Rajhi bár erős fejfájása miatt csütörtök este hivatalosan feladta az idei Dakart, pénteken azonban újra autóba ült és mégis folytathatta a versenyzést.

eredm.png

Az idei évben már harmadszor próbálkozó tisztán elektromos meghajtású spanyol autó még az ötödik napot követően is versenyben van és jelenleg az első 50-ben autózik.

A pénteki körülmények elkerülhetetlenné tették a napi második szelektív törlését, ahol egyébként kamionok is beleborultak a megáradó vízfolyamba. Az időjárási viszonyok miatt a szervezők úgy döntöttek teljes egészében törlik a Dakar hatodik napi programját, így szombaton nem versenyeznek a Dakar résztvevői. A videót látva valószínűleg nem ok nélkül marad el a szombati program:

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr3912106375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nouby 2017.01.07. 13:36:51

Miért hívják még Dakarnak amikor másik kontinensen van?
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása