Hétvégén teljesen új helyszínen, a Dunakanyar-ralival folytatódik az országos bajnokság a Vogel Adrienn, Maricsek Miklós páros számára. A Roger Racing Team versenyzői a Peugeot kupában indulnak, Adrienn hazai versenyeként tekint a Vác környéki fordulóra.

A kétnapos versenyen összesen 113,8 kilométernyi gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük a résztvevőknek. A szombati nap programjában négy gyorson 37,1 kilométer szerepel, a vasárnap aztán keményebbnek ígérkezik nyolc gyorsaságin 76,7 kilométerrel. 

“Nem ismerem ezeket a pályákat, régebbi belső kamerás felvételek alapján próbáltam kicsit tájékozódni, azok alapján elég dobálósnak tűnik. Az majd a pályabejáráson derül ki, hogy azóta változtak-e a körülmények. Remélem, gyorsan tanulok majd, különösen fontos nekem ez a verseny, hiszen pomázi lányként a környék közel áll a szívemhez, úgy tekintek erre a fordulóra, mint a hazai versenyemre” - mondta Vogel Adri. 

adri_miki_02.jpg

A Vogel-Maricsek páros a Salgó-ralin negyedik helyen ért célba, most hétvégén szeretnének ezen az eredményen javítani. 

“Sokat telemetriáztunk azóta, alaposan kielemeztük, hol és hogyan lehetne időt nyerni, ezeket próbálom majd átültetni a gyakorlatba a hétvégi versenyen” - fűzte hozzá Adrienn.

A Dunakanyar-rali ünnepélyes rajtja május 28-án, szombaton délután fél kettőkor lesz Vácon, a Fő téren.

Forrás és fotók: Roger Racing Team

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr1817840913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása