Köszönjük RTH Versenyabroncs Kft!

 Csomós Mixi és Nagy Attila pályafutásának egyik legizgalmasabb szakasza zárult le azzal, hogy elválnak útjaik a Hankook versenygumiktól és a magyarországi forgalmazójától, az RTH Versenyabroncs Kft-től. A közös munka óriási fejlődést eredményezett a fiatal páros számára, hiszen a Hankook segítségével vágtak bele a 2022-es rally Európa-bajnokságba. 

 cc1b60af-b91e-4a91-a154-d925784c95ff.jpeg

„Hatalmas köszönettel tartozunk a Hankooknak és az RTH Versenyabroncs Kft-nek. – mondta Szabó Krisztián csapatvezető. – Mixi és Ati tavaly az ő segítségükkel állhatott rajthoz hat Európa-bajnoki futamon, részt vehettek a versenyabroncsok fejlesztési tesztjein és nyugodtan állíthatom, hogy az együttműködésünk sokkal több volt egy szponzori kapcsolatnál.  

0d71d471-77d2-49dc-b2f4-8e418bd118ff.jpeg

Az együttműködés véleményem szerint mindkét fél számára sikeresnek tekinthető, hiszen a részeredményeinknek köszönhetően sikeresen mutattuk be a márkát az Európa-bajnokság résztvevői számára, ugyanakkor a márkával kötött együttműködés sikeresen vezetett be minket a rally Európa-bajnokság világába. Olyan utat tapostunk ki együtt, amely a különválásunk után is egy stabil ösvény lesz mindkettőnk számára. 

2d8400f6-50f3-4917-949a-f3ec864486e2.jpeg

Idén is boldogan folytattuk volna a közös munkát. Bár folyamatosan egyeztet a Hankook és az FIA rally Európa-bajnokság promótere – az már biztos, hogy az ERC Junior bajnokság hivatalos gumi beszállítója a Hankook lesz –, a márka képviselője egyelőre nem tudott arról biztosítani bennünket, hogy az ő abroncsaikkal is Eb-pontokat szerezhetünk Rally2-es autóval. Ezért kellett meghozzuk ezt a döntést.”

Óriási és kihagyhatatlan lehetőség 

628b5073-c44a-4f2f-857a-7f5fb8edf284.jpeg

„Hálásan köszönjük, hogy 2021. év végén ismét egymásra találtunk, köszönjük a közös munkát, a támogatást és a Hankook belénk fektetett bizalmát, ami nélkül meg sem fogalmazódhatott volna az Eb-futamokon való részvétel lehetősége – mondta Csomós Mixi. – Még most is nehezen hiszem el, hogy ilyen közegben, ilyen pályákon és ilyen mezőnyben versenyeztünk, mondhatni gyári támogatással a hátunk mögött. 

Óriási és kihagyhatatlan lehetőséget biztosítottak számunkra, amely Magyarországon példanélküli. A versenyek mellett rengeteget tesztelhettünk, ami nagyban hozzájárult a gumi kiismeréséhez és többször még a fejlesztésében is részt tudtunk venni. Kiváló mérnökökkel és szakemberekkel dolgozhattunk együtt, amire különösen büszke vagyok.  

1e4e39e8-b2cd-41ed-84e2-471724f38fc4.jpeg

Versenyeink során legtöbbször bizonyítani tudtuk, hogy a rally versenyabroncsok legjobbjai között ott vannak a Hankook termékei is, hiszen a hazai pályák mellett ismeretlen országokban tudtunk versenyképesek lenni és ez felemelő érzés. Az R5-ös pályafutásom és az Eb tapasztalatom alapjait a Hankook fektette le, ezt soha nem fogom elfelejteni nekik!”  

Szenzációs volt együtt dolgozni138dabfe-0575-41a0-9288-c5619f8254d2.jpeg

„A Hankookkal együtt dolgozni minden nehézségével együtt is szenzációs volt – mondta Nagy Attila. – Ők biztosították a lehetőséget, hogy – bár bajnoki pontok és értékelés nélkül – részt vehessünk az FIA rally Európa-bajnokságon. Csak hálával tudok gondolni az RTH Versenyabroncs Kft tulajdonosaira, Kismarty-Lechner Gáborra és Eiles Tiborra, valamint a dolgozóikra. 
8f263ed1-e820-4c94-a596-f2406c2fa2a2.jpeg

Szintén nagyon hálás vagyok a Hankook gyárnak és a mérnökeinek, külön kiemelve John Archer-t, aki minden versenyünkön jelen volt és segítette a munkánkat. 

 Nem csak az Eb-szereplést köszönhetjük a márkának, de részt vettünk abroncs fejlesztési teszteken is, ahol európai és koreai mérnökökkel együtt dolgozva tökéletesíthettük a versenygumikat. Életre szóló élmény volt ezt is megtapasztalni. Köszönünk mindent!“

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr6518035550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása