Egy év tapasztalattal a hátuk mögött és ezúttal már bajnoki pontokért harcolva kezdi Csomós Mixi és Nagy Attila az idei rally Európa-bajnokságot a portugáliai Fafe Rallyn. A HUMDA Academy párosa nagyon erős mezőnyben fog megmérkőzni, de magabiztosan várják a szezonnyitót. 

Már nem kell sokat aludni, hiszen március 10–12-én kezdetét veszi a 2023-as FIA rally Európa-bajnokság a szezon leghosszabb nevű versenyével, a Rally Serras de Fafe e Felgueirasszal. A verseny hagyományosan jó felkészülési lehetőség a rally világbajnokság ötödik fordulójára, a Portugál Rallyra, így nem csak az Eb, de a vb mezőnyből is többen jelezték részvételi szándékukat. 

Összesen 38 Rally2-es autó nevezett a versenyre, köztük több világbajnoki (abszolút) futamgyőztes, Európa-bajnoki futamgyőztes, Európa- és nemzeti bajnokok, úgyhogy az elmúlt évek egyik legerősebb mezőnye gyűlt össze.  

csomos_mixi_mk_2023_02_25_mixi_teszt_-1.jpg

Ebben szeretne bizonyítani Csomós Mixi és Nagy Attila, akik hatalmas várakozással vágnak neki az idei szezonnak. A tavalyi Fafe Rally pályafutásuk egyik legemlékezetesebb versenye volt, hiszen az első napi égszakadásban Mixi még azt is fontolóra vette, hogy kiáll a versenyből. Szerencsére nem tette, így másnap, a Santa Quitéria gyorsaságin megszerezték első szakaszgyőzelmüket. 

A HUMDA Academy versenyzőpárosa, idén a sorozatra is regisztrált Pirelli gumikkal versenyez, így az Eb-mezőnyben, Eb-pontokért küzdhetnek. 

„Vegyes emlékeink vannak a Fafe Rallyról – mondta Csomós Mixi. – Az első nap igazi rémálom volt a sáron, a második nap, és főleg a gyorsasági szakaszgyőzelem, hatalmas lendületet adott a csapatnak, ami kitartott a szezon végéig. 

Idén egy év tapasztalattal állunk rajthoz. Egyrészt az Eb-ről is van elképzelésünk, de ami a legtöbbet számít, a nyolc pályából haton már versenyeztünk, megvan az itinerünk és van róla belsőkamerás felvételünk is. 
csomos_mixi_mk_2023_02_24_mixi_-10.jpg

Ha már egy pályán egyszer átmentél versenytempóban, akkor van egy kialakult képed róla, éles körülmények között próbálhattad ki, melyik kanyarban mi fér el, és tudod, hogy mondjuk a dobbantót, amitől tartottál, az autó észre sem veszi. Ezeknek a tapasztalatoknak köszönhetően sokkal magabiztosabban tudunk gyorsan menni. 

Idén nem várható olyan nagy eső, mint tavaly, ha esni is fog, akkor is arra számítunk, hogy csak megnedvesíti a murvát, ezért döntő lesz a rajtpozíció. Szerintem hátrébb, a már letakarított pályán gyorsabb lehetsz. Ezért fontos a kvalifikáció. Ezt szerencsére olyan pályán rendezik, amin már szintén mentünk tavaly. 

Nagyon erős a mezőny, de szerintem egy tiszta, jó versennyel az első 5–10 közé be kell férnünk.“

Nagy Attilának inkább szép emlékei vannak a versenyről, és szokás szerint egy kis háttér-információval is szolgál. 

„Én csak a jóra emlékszem a Fafe Rallyról – mondta Nagy Attila. – Óriási dolog volt tavaly gyorsasági szakaszt nyerni. Emlékszem, hogy Mixivel nem akartuk elhinni. Már csak ezért az egy szakaszgyőzelemért érdemes volt a tavalyi év minden nehézségét vállalni. 

Idén tapasztalt párosként térünk vissza. Nekem sokkal könnyebb lesz a dolgom az etapokon, amik ismerősek lesznek, és az is óriási előny, hogy kész, versenytempóban leellenőrzött itinerünk van a legtöbb pályára. 

Háromféle Pirelli gumi közül választhatunk. A rally Európa-bajnokságon idén minden versenyre minden gumigyártó egyetlen mintázatú abroncsot jelölhet, amiből három keveréket lehet használni. A Pirelli a K mintázatot választotta, ebből van egy puha (K8) egy közepes (K6), melyből van erősített oldalfalú, illetve a (K4) kemény keverék.  csomos_mixi_mk_2023_02_25_mixi_teszt_-11.jpg

Minden verseny előtt elmondjuk, hogy mennyire hálásak vagyunk a szurkolóknak a rengeteg támogatásért. Döbbenet volt, hogy mennyien jöttek el a tesztünkre. A jó hír számukra, hogy idén már benne lehetünk az ERC hivatalos élő közvetítésében.  

14 páros kapott belsőkamerát a versenyre. Mi idén regisztráltunk először a sorozatra, úgyhogy hivatalosan újoncok vagyunk, ezért erre a versenyre nem kaptunk. Remélem, a következőkre sikerül kiharcolnunk egyet.  

Ettől függetlenül kövessétek az élő közvetítést, a Facebook oldalunkon is folyamatosan beszámolunk az eseményekről, és megígérhetem, hogy Mixivel mindent elkövetünk, hogy jó eredménnyel háláljuk meg a szurkolást.“

Csomós Miklós és Nagy Attila együttműködő partnerei

 HUMDA Academy, HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr6218065608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása