Az Index sportrovata, a Sportgéza "Lesz-e valaha nagy bajnok a ralibohócból?" című írásában hosszan foglalkozott Ken Block karrierjének állomásaival. A cikk azt sugallja, hogy van bármi remény arra, hogy az amerikai srácból bajnok, sőt legendás - Loebhöz, vagy Colin McRae-hez hasonló - nagy bajnok lehessen.

Mindenek előtt szögezzük le, hogy a "deszkás arc" távolról sem Pinocchio. Azt mondanám, hogy ügyes. Leginkább ügyes cirkuszi akrobata, showman. Meggyőződésem azonban, hogy aki 43 éves korára nem lett (világ)bajnok raliversenyző, abból már nem is lesz. (Navigátorok kivételek, ők később érnek be, ott még össze is jöhet ilyen meglepetés, de ott sem nagy a realitása.) Ken már "öregen" kezdett ralizni, a mezőny meg tele van ifjoncokkal. Ha jobban belegondolunk az egyik legöregebb WRC-s pilóta a világbajnokságon. Az ellenfelei pedig - amellett, hogy évtizedek óta autóban ülnek - kivételes tehetségek, zsenik. A cikkel ellentétben úgy gondolom, hogy első sorban nem rajta múlik, meddig jut.

Tudomásul kell venni, hogy a Gymkhana-videók alapján nehéz a raliversenyzéshez szükséges készségekről, képességekről, tudásról bármilyen következtetést levonni, mert azokból a vitán felül látványos mozikból nem derül ki, hogy emberünk mennyire tud improvizálni, mennyire gyors, tud-e itinert írni, tud-e itinerből menni, vagy csak ballasztnak használja olasz barátját. Nem tudhatjuk azt sem, hogy mennyire tud fejben ott lenni egy hosszú, huszonpár kilométeres gyorsaságin. És az sem derül ki, hogy mennyire bátor. Annyi helyen lehet kikapni egy gyorsasági szakaszon, de a legtöbbet a bátorságpróbás szakaszokon lehet bezsákolni. Ha van, aki a kombinációt "lerúgja hatodik ropogón" (VI. sebességi fokozatban tiltáson megy a motor), akkor aki csak "beleöblöget" (el-elveszi a gázt) az ott másodperceket kap. Erre a választ csak akkor tudjuk meg, ha az adott ember leküldte ott az autót, és láttuk. Ez nem szóbeli vizsga, ráadásul ismételni sem nagyon lehet: ha nem adja ki, akkor az anyagi kár tetemes...

Ken Block itt kilométerenként 2 másodpercet kapott Ogiertől

Kezdő és hiszékeny versenyzőket húznak a vén rókák azzal, hogy itt, vagy ott ők mennyivel és milyen sebességfokozatban fordulnak el, hogy tolják át stb. Na, ezt nem szabad elhinni, mert csak minket akarnak összezavarni. Mindig úgy menjünk le egy gyorson, ahogyan azt a pálybejáráson elterveztük. Láttam már pöttyöt labdán, és OK táblát tartó ellenfelet, mert nem adta ki...

Úgy tűnik, Ken Block és szponzorai is kezdik úgy látni, hogy a ralizás, különösen vébés-szinten nem feltétlenül a legjobb döntés. A gyári Fiesta RS WRC-vel közel sem jönnek azok a sikerek, amiket a Gymkhana4 sokmilliós letöltései alapján várnánk. Emellett nem feledkezhetünk meg arról, hogy az Egyesült Államokban a bő évtizedes ralisport távolról sem olyan népszerű, mint Európában, így kétséges, hogy a Rali VB-n közepes, illetve annál gyengébb formát mutató amerikai srác képes-e a hazai piacra koncentráló szponzorait kiszolgálni.

A 17. X-Games nem sikerült jól Ken-nek 

Nem szeretnék vészmadár lenni, de Ken az elmúlt hetekben többfelé nyilatkozott arról, nem kizárt, hogy kiszáll a ralisportból.

Az amerikai akcióhős három N-es Subaruval teljesített futam óta egy tucat VB-futamon indult Ford WRC-ben, és mindössze egyetlen pontot szerzett 2010-ben, Svédországban. Azt mondja, hogy nagyon sokat kellene tanulnia, és sokkal többet kellene a Fiestában ülnie. A partnerei és a szponzorai felé vállalt kötelezettségeit kell teljesíteni, akik azt akarják, hogy többet legyen Amerikában. A fejét "ultrakésőn" versenyzésre adó srácnak miért kellene magát törnie, hogy az eredménytelenségbe hajló ralis kirándulását erőltesse?

Emellett a Finn Ralival egy időben volt az idei X-Game, amelyen a részvételre szerződése kötelezte, és még tetszik is neki. A Rallye Magazinnak adott interjúja szerint "Minden nagyon kompakt, hasonló a ralikrosszhoz, amely Amerikában éppen egyre népszerűbb. Egy olyan sport, ami teljesen az ínyemre való." Majd azt is hozzátette, hogy a ralivébét is szereti, de az nagyon drága és időigényes. A kaliforniai versenyző azt is elmondta, hogy következő hetekben fognak összeülni és eldönteni, mit akarnak, és megbeszélik a 2012-es programot. Sok ötletük és néhány forgatókönyvük van.

Mindebből én arra következtetnénk, hogy Ken Block-ot jövőre jobbára amerikai ralikrossz versenyeken lehet majd látni.

 

Ugye, nem felejtettétek el mecsekralis fotópályázatunkat? Válaszd ki a három legjobbat, töltsd fel, és nyerj! Részletek a facebook oldalunkon.

 

 

Címkék: video fiesta wrc ken block belső kamera

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr173239829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arncht 2011.09.20. 17:23:42

nekem ez mar regen leesett, hogy olyan, mint a kosarlabdaban a Harlem Globetrotters.

Javító Zoli 2011.09.20. 17:35:42

Harlem Globetrotters: Kiváló hasonlat. Ken fiú (bácsi? :-)) ügyes marketinges, kiváló zsonglőr és-végül de nem utolsó sorban-kiváló üzletember. A raliban tucatszám akad az ő képességei szintjén mozgó lelkes "amatőr" (Nasser Al-Attiyah, Kimi Räikkönen, Toshi Arai, csakhogy a legismertebbeket említsem) akiknek inkább létszámnövelő hatása van egy Rali-VB mezőnyben.

Gulyo 2011.09.20. 17:37:30

Senkit nem érdekel ez az amcsi majom ...

Merida001 2011.09.20. 18:47:35

@arncht:

Így van! Kiváló ez a hasonlat!!! :) Ken Block lényegében nem rally-zik a szó valós jelentésében, hanem show elemként használja az autót. Ez lényegében egy vegyített műfaj, amit Ő emelt ki a semmiből. Vegyítve a következőket: rally autó, drift, különleges helyszínek, mind ezt a legmodernebb kamerafelvételekkel fűszerezve (belassítások, begyorsítások, hang hatások, színvilág...).
Én azt gondolom, hogy sokan szeretnénk így vezetni ahogy Ő! Az viszont tagadhatatlan, hogy félelmetesen látvágyos az amit csinál és borzasztóan érzi az autót...
Akinek meg nem tetszik egyszerűen ne nézze és ne foglalkozzon vele.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.20. 18:52:17

@Javító Zoli: Azért az általad említett 3 ember többszörösen több pontot szerzett.

@Gulyo: 40 millió letöltés azért nem semmi...

Gulyo 2011.09.20. 19:03:18

@B. Capelluti:
Nem fikázni akarom, csak ennek nem sok köze van a rallyhoz, azonkívül hogy egy WRC-t vezet ...
A gymkhana 678.000x megvágott és újravett anyag ...
Persze jól vezet, de ezt a videót egy hazai akárki pilóta is levezetné így ...
Amúgy meg ... nem bírom a pofáját :DDD

srank 2011.09.20. 19:08:31

ezt bírom amikor fikázunk egy vb szereplőt aztán a mecsekrallin meg lapítottunk, meg összeeskükés elméleteket gyártottunk egy hónapos tesztekről :DDD

Bougheau Tschichka 2011.09.20. 19:12:21

Ha nem menne Rai jövőre vissza az F1-be, szinte biztosan ő kapná meg a helyén a Monster támogatását

The Great Destroyer 2011.09.20. 19:20:42

Ken Block tulajdonképpen Al Bundy facelift verziója, cipőt árul és szórakoztat :). Azért a rally kicsit másról szól...

Hoffstäiner 2011.09.20. 19:25:20

ez mind igaz, csak Ken Block az egyik tulajdonosa a DC-nek... úgyh nem nagyon kell már a megélhetéshez rallyeznia, csak hobbiból csinálja..

srank 2011.09.20. 19:28:34

kiszámoltam, hogy a mecseken bútorék a legjobb magyarként!!! 11mp-et kaptak km-enként , ennyit arról ki mennyire rossz pilóta ...

ljdwcb 2011.09.20. 19:40:31

nekem volna ennyi pénzem és szponzorom, én is beülnék egy wrc-be és tolnám neki ahol csak engednek indulni, az sem érdekelne ha utolsó vagyok de az biztos hogy mindenhova koppkeresztbe érkeznék és vagy kiadja vagy nem...kiszolgálnám a nézőket és a szponzorokat is mert szerepelnék eleget :D hopp, akkor meg eltiltanának a versenyzéstől mert túl veszélyes vagyok :) pedig sikerem lenne... viccet félre téve, had menjen, senkinek nem fáj...

ljdwcb 2011.09.20. 19:41:10

srank valamit rosszul számoltál :)

Nancsi 2011.09.20. 19:51:42

Valószínűleg akár Ken Block, akár a "lelkes amatőrnek" titulált Raikönnen adnának 1-2 másodpercet kilométerenként bármelyik magyar ásznak, magyar pályán is (ha nem 5-öt).
Azért legyen már egy kis realitás érzékünk: Kimi Raikönnen Forma1 VB. Tudjátok, ez az a kategória, amikor a mérnök megmondja hogy menj 2 tizeddel gyorsabbat, és a következő körben nem 3 tizeddel, nem 1 tizeddel, hanem 2-vel lesz gyorsabb. Ken Block idői kb ugyanott vannak, mint az övé. Bármelyik magyar rally pilóta porba fingó kis senki hozzájuk képest, nulla tudással. Mecsek rally ezt 100%-ban megmutatta.

lickmyhorse 2011.09.20. 20:18:08

@Nancsi: miért mi volt az idei mecsek rally-n?

MegaRam 2011.09.20. 20:59:14

Pontosítunk.

Legjobb magyarként Asi 0,5-ot kapott kilométerenként, Robi pedig 0,8-at.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.20. 21:06:31

@srank: KB annyi versenykilométert megy, mint a magyar élmezőny összesen. Ügyes, de nem raliversenyző. És egyébként valamit nagyon félreszámolhattál. Bútor Robi nem a legjobb magyar volt, és nem is kapott 44 perc 44 másodpercet Kopeckytől. Egyébként az IRC mezőny 20-40.000 km tesztet és versenyt nyom egy évben. 240 km után 0,8 másodperc a különbség az elejében.
@Nancsi: Az F1 nagyon más világ. Például nem itinerből és navigátorból, hanem fejből megy. Jó minőségű és tiszta aszfalton. Szerintem nem rossz ő, sőt sokat fejlődik. KB tőle Svédországban csak majdnem 10 percet kapott. Mexikóban az S2000-es Prokoptól 45 percet. Block idői messze vannak Kimitől, aki gyakorlatilag rendszeres pontszerző. Sajnos a magyar ralisportot - a pilóták képességét, eddigi eredményeit - nem ismered.

srank 2011.09.20. 22:05:30

@MegaRam:
Nyárásvölgy 2 (17,7 km)
1. Kopecky – 2:00:06.7

2. Neuville + 0,8

3. Loix + 1:00.0

4. Bouffier + 1:35.6

5. Gassner + 2:32.5

6. Asi + 2:38.2

7. Gardemeister + 3:05.6

8. Bútor + 3:16.8
lehet hogy én vagyok funkcionális analfabéta de Asi ideje +2:38,2 (2perc38másodperc=158másodperc) 17.7km alatt !!!
158 osztva 17.7-tel = 8,92 másodperc/km !!!
Árpádtető 2 (24km): 6. Asi + 2:29.7 (6,2mp/km)
Zobák 2 (12,0km): 6. Asi + 2:27.8 (12,3mp/km)
Nyárásvölgy 1 (17,7 km)
6. Asi + 2:18.8 (7,9mp/km)
ha esetleg én tudok rosszul valamit , akkor cáfoljatok meg , én nem a magyar versenyzőket fikázom, csak zavar , hogy "mi" fikázzuk itt a rally vb "bohócát" úgy , hogy közben sehol nem vagyunk a sportágban ...

becsületesnepper · www.becsuletesnepper.hu 2011.09.20. 22:10:31

@Nancsi:
Ha mondjuk a Bútor Robi fele annyit ülne az autóban, mint Ken Block, és nem a verseny előtti csütörtökön tudna beleülni, akkor trombitálva fújná ki az orrát, és ott látnád a nevét a vb legjobbjai között. Mondjuk a cipőárust szerintem így is leverné. A Turán Frici meg ott van a vb-n és nagyon komolyan megy.

srank 2011.09.20. 22:12:48

@Asszeretnémondani:
akkor azért nincs már a hírtévés autósműsorban ?

srank 2011.09.20. 22:13:41

@United Steaks:
ő diktálja a divatot nem pedig követi, ez nagy különbség ;)

becsületesnepper · www.becsuletesnepper.hu 2011.09.20. 22:14:57

@srank:
"lehet hogy én vagyok funkcionális analfabéta"
lehet, de az is lehet, hogy valamit csúnyán elnéztél, én arra gondolok, hogy az összetett idejét másoltad be a Nyárásvölgy gyorsasági után

srank 2011.09.20. 22:21:07

@B. Capelluti:
az akkor azt jelenti , hogy amit kapott durván két és fél percet azt tudta tartani az egész futam folyamán ?

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.20. 22:21:41

@srank: És igen. Valószínűleg nem megy az eredménylista olvasása. Ez nem baj, mi szívesen segítünk. Senki sem úgy születik, hogy minden szabályt, papírmunkát vág a raliban.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.20. 22:24:27

@srank: Nem. Ez azt jelenti, hogy a végére zsákolt be ennyit. Hol többet kapott, hol meg kevesebbet. Ez a vége.

srank 2011.09.20. 22:24:33

tehát akkor még is kapott az első szakaszon km-ként 9,5-öt ?

srank 2011.09.20. 22:29:14

most csak azért is letöltöm az 1. 2. napot meg a rewiew-t :DDD

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.20. 22:29:14

@srank: ne szúrjál már hasba néző sporttárs! Az első gyorson (18,21 km) kapott 14,9 másodpercet Mikkelsentől. (A később győztes Kopeckytől 4,3-at) Összesen, nem kilométerenként. A Gy2-n (28.00 km) 13,1 összesen. Gy3 (12 km) 10,4 , Gy4 (14,02) 7,8. És így szépen tovább, mire végeztek a versennyel, lett belőle 2:38,2. Így már érthető?

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.20. 22:39:22

@srank: Ezek a számok a Te értelmezésedben azt jelentenék, hogy Kopecky 2 óra alatt 17,7 km-et tett meg. Futva öt kilométerrel több férne bele neki.

srank 2011.09.20. 22:43:12

ez legalább olyan béna idő prezentálás mint hogy farönköket raknak az út szélére egy kis piros cetlivel bólya gyanánt , isten nyugosztalja friciék fiesztáját ...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.20. 22:45:53

@srank: nem. ez a szabványos. (A farönk meg teljesen más téma.)

lickmyhorse 2011.09.20. 23:09:04

@srank: aki ennyire tüke már ne haragudj, az hogy jön ahhoz, hogy szakértsen? fogalmatlan.

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.09.20. 23:52:25

@Asszeretnémondani: Turán idén a második autót dobta be a susnyába.. Tényleg isten az arc.

2011.09.21. 00:15:41

Csodálkozom, hogy csak mostanában kezd feltűnni a többségnek, hogy alanyunk csak egy tehetségtelen pénzeszsák ralitúrista... engem már jó néhány éve is irritálnak a videói, messziről sütnek az ezerszer lepróbált kanyarok, a spontánság, és impró a hiánya. Nincs ezzel önmagában baj, senki sem születik Walter Röhrl-nek. Ez a Ken blokk azonban a másik végéről kezdte a rallikarrierjét, ott, ahol a legprofibbaknak rendszerint végetér.
Egy gyári csapat nyalja a seggét, és a világ egyik legjobb ralligépének kormányát tekergetheti, a világ legnívósabb versenyein, úgy, hogy közben semmit nem tett az asztalra, néhány tinédzser kápráztató filmkockán kívűl.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.21. 00:19:03

@Jankove: akinek van szeme, látja. Akinek meg nincs... (És a többségnek semmi sem kezd el feltűnni)

speed2006 · https://picasaweb.google.com/figlar2006 2011.09.21. 02:14:03

Ken Block? Nézzétek meg az asszonyt. Kapásból vesz ilyen kanyarokat. És még látványosan töri is a kocsit. SlowMotionban agyatokat eldobnátok.

Javító Zoli 2011.09.21. 08:13:25

@B. Capelluti: Igazad van. Bár nekik (eddig a pillanatig) többszörösen több lehetőségük volt pontot szerezni. :-)
Nem kötözködök, nem azért mondtam, csak számomra az említett úriemberek az én személyes "vébéranglistámon" ugyanott szerepelnek: "üde színfolt" címke alatt. Kellenek ők is a mezőnybe, ettől lesz vaskosabb a nevezési lista. Attól, hogy nem az első helyért küzdenek, még megnézzük őket. Nem bántom én Ken Block-ot se. Megteheti, hogy menjen, hát hajrá!!

Szkotti 2011.09.21. 08:21:19

@srank: o.O "béna idő prezentálás"?
Akkor ne menjünk bele a "különbség a legjobbtól" ill. "különbség az előzőtől" elemzésekbe se, ugye?

Szkotti 2011.09.21. 08:29:18

A témához: Tégla Kenny G2 filmje (meg a "leviszem a szemetet WRC-vel reklámja) tetszett a legjobban, a G3-4 már eléggé uncsi volt, kezdenek laposodni.
A srác ettől még remek üzletember, hiszen a tinik és a laikusok kétpofára zabálják. Ha pénzt akarsz keresni azzal, hogy kocsizol, mi kell ennél több?

Szkotti 2011.09.21. 08:34:58

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:
X-Games:
Az amerikaiak ízlésének megfelelő, arénásított extrém sportok:
-BMX freestyle, MX freestyle, meg valami autókrossz-ralikrossz-bajnokoktornája-szerű autóverseny.
(ez utóbbin volt McRae-nak egy emlékezetes megmozdulása, ahol egy fejenátfordulással is dobogós -asszem 2.- lett)

Javító Zoli 2011.09.21. 08:39:05

@srank: Istenem, pajtás!! Ne menj navigátornak! Vagy ha mész, készülj föl jobban. Ennél nagyobb rémálmom sose volt, minthogy így (vagy hasonló módon) elszámoljam magam az idővel. A pilóta egy ilyen hibából összeszedett buktáért molekuláira rúgta volna a szebbik felemet.
Tény, hogy nem egyszerű elsőre kiigazodni egy itineren vagy eredménylistán, de épp ezért kell ALAPOSAN áttanulmányozni. És egy íróasztal előtt még időd is van rá. Verseny közben instant reagálást kíván minden egyes történés. Nincs idő agyalni.

red87 2011.09.21. 09:59:57

Ken Block lehet, hogy tényleg szar raliversenyző... de ha a videói láttán csak egy gyereknek is kedve támad a sporthoz, és kitanulja, odateszi magát, akkor talán megérte. lehet, hogy össze-vissza vágottak a videói. de nem élő sportközvetítés, hanem kisfilm, ugyanolyan, mint bármelyik halivúdi alkotás. igen, talán ott kéne hagyja a ralit.
de ettől még messze nem szar ember, és nem kell annyira savazni....

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.21. 10:08:47

@red87: ki mondta, hogy szar ember? A poszt csak arról szól, hogy nem jó raliversenyző, és nem lesz belőle nagy bajnok, mint azt a Sportgéza cikke fejtegette. Ő egy mutatványos, és ha ilyennek elfogadjuk szórakoztató.

red87 2011.09.21. 10:23:20

@B. Capelluti: bocsánat, nem is Neked, és nem is a cikkre gondoltam :) kinek nem inge, ne vegye magára :)

arncht 2011.09.21. 10:23:23

azert ne tulozzunk... ezen a szinten barmelyik sportban barmelyik versenyzo szuper vezeto, csak eppen olyan kicsik a kulonbsegek, hogy barmilyen aprosag nagy eltereseket general. barmelyik f1es pilota ugy vezet autot, mintha zsinoron huznak, es egy kisebb elteres is kozepszeru versenyzove degradalja az illetot (kicsit idosebb, vagy balesete volt, vagy rossz napja). nagyon keves ember jut el erre a szintre.

latvanyosan es eredmenyesen vezetni az ket kulonbozo kategoria. ken block jo, csak eppen nem a leggyorsabb.

becsületesnepper · www.becsuletesnepper.hu 2011.09.21. 11:00:34

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!:
Meg dobogó is állt már, vb-n, nem rally sprinten. Colin Mccrash pedig még többet tört össze, volt hogy egy versenyen kétszer törte kukára a Focust. Biztos azért mert nem tudott vezetni. Felsorolnád azokat a gyors pilótákat, akik nem törtek még össze autót.

etelefoto 2011.09.21. 11:46:44

Hasáb Karcsi vakmerő mutatványos(és PR specialista), de a versenyeken klasszisokkal jobb az élmezőny. Kimi sem tud maradandót alkotni, de ettől nem ugyanakkora sztár... Nagy figura a srác és üde színfoltja a VB-nek, de nem hiszem hogy Colinnal egy mondatban kellene emlegetni.

McRay90 2011.09.21. 13:11:53

@Javító Zoli: nem nevezném épp létszámnövelőnek sem Al-Attiyah-ot sem pedig Arait...mindketten rég kezdték már a sportot. az hogy nem mindig jön ki a lépés..emberek. csak nézd h Nasser miket megy az SWRC-be..hiába van Ott Tanak meg kutyafüle, még őt is elfenekeli, csak bírja alatta a technika. nem véletlen nyert dakart, pwrc-t...aztán arai sem pályakezdő,többszörös bajnok. raikkönen is jólenne ha többet ülne az autóba, viszont még mindig többet mutatott eddig mint Kenbá'.

Telyes 2011.09.21. 15:50:43

Ha jól emlékszem,az ominózus X-games "tornán" pont egymás ellen ment Colin McRae és Ken Block.(Colin forever)

2011.09.21. 16:31:33

@Telyes: Igen, és Block végig elöl volt, majd McRae eldobta a vasat, így végleg elbukva a versenyt. Határozottan emlékszem mikor néztem a tv-ben, szurkoltam is szegény McRae-nek, de ez nem jött össze. :)

Persze, tudom h Block jobban ismerte a terepet, meg minden, de azért Block sem egy béna gyerek.

Link a videóhoz: www.youtube.com/watch?v=6_QrbtdwHsk

proflex 2011.09.21. 16:42:35

Tudomásom szerint Ken eladta a DC shoes gyárat az O'neilnek vagy a Quicksilvernek, ha jól emlékszem 2milliárd USD-ért.. Már ebből is simán el ökörködhetne de állítólag benne volt a vételi szerződésben, hogy továbbra is támogatják a ralis szereplését! Tehát pénz nem számít! Sokat nem tett még le a rali asztalra de jó arc, lehet vele beszélgetni, fotózkodni, aláírást gyűjteni! Próbáld meg ezt a Kimivel vagy a Loebbel...
A Toshi Arait meg a Nassert nem feltétlenül nevezném lelkes amatőrnek, mindketten Gr.N.-es világbajnokok! A Nassernek ha kijön a lépés az S2000-el vagy az N-es Subaruval murván üti a WRC-vel induló Khalidot meg a teljes holland különítményt (Merkstejn).
Egyébként a wrc.com írta nemrég, hogy a Nasser jövőre teljes szezont megy egy Citroen DS3 WRC-vel, gyakorlatilag a 3-as számú gyári autó Ő lesz! Quatar állam pénzeli, pénz nem számít!!

tiramiska 2011.09.21. 18:13:12

A srácot, a marketing emelte fel és a tehetsége taszítja le.... inkább a marketingeseiről kellene írni. ami az utolsó videóját illeti..... extra gagyi...

becsületesnepper · www.becsuletesnepper.hu 2011.09.21. 20:27:03

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!:
Próbáltalak rávezetni, hogy nem az a gyors/jó pilóta aki nem töri össze az autót.

GGG77 2011.09.21. 22:34:59

@tiramiska: Ez a vid minden csak nem gagyi.

Block showman.
Loeb, McRae, Sainz sportemberek.

Ennyi.

tiramiska 2011.09.22. 06:13:30

@GGG77: akkor, valszeg 3.kat akciófilmeken nőttél fel...... egyszerűen gyenge, ráadásul u.azokat az elemeket mutatja, mint a többiben..... semmi újat nem mutat

2011.09.22. 09:03:22

@GSX-R: "de azért Block sem egy béna gyerek"

Senki nem mondta azt hogy béna, én például teljesen átlagos képességű pilótának tartom, amiből tucatjával találsz bármelyik hazai amatőr ralliversenyen. Itt a többségnek azzal van a baja, hogy tehetségéhez képest, túl van sztárolva, és túl van pénzelve, szivesebben látnék olyan versenyzőt egy nívós gyári csapatnál, aki végigjárta a ranglétrát, mutatott eredményeket, és nem készen kapott mindent a segge alá. Azért valljuk be, szakmai szemmel, Ken mutatványai csak laikusoknak dobogtatja a szívét, legtöbb "kunszt" némi gyakorlással elsajátítható, és a döntő többségéhez nem szükséges 600 lovas WRC sem.

farönk 2011.09.22. 13:21:49

Blockhoz annyit, hogy a G2 az tetszett, itt is csak az a baj vele, hogy kicsit lassú a híréhez képest. A korához képest viszont szerintem nem rossz. Az X-Games videóhoz volna igazából hozzáfűznivalóm, mégpedig hogy talán szándékosan tették a gyengébb S2000 verdát Grönholm alá és a C4 WRC-t Tanner Foust alá. Ha Grönholm is WRC-vel mehetett volna, elkente volna Foust száját szerintem.

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.09.27. 17:26:46

@Asszeretnémondani: jobban szeretem, ha valaki nem olyan látványos, csak 120-al elmegy íven ahelyett, hogy 90-el esne be az árokba.
vagy megváltoztak a szabályok, és már nem időre mennek? :)

traxx 2011.11.16. 09:47:44

Gyerekek!

Lenne 2 milliárd USD a zsebetekben, ti nem bohóckodnátok el mondjuk a hazai bajnokságban? Ha ahhoz lenne kedved, minden versenyre vehetnél egy új autót.
Ő megteheti, hát meg is teszi.
A képességei nem kimagaslóak, de van mögötte egy csapat, akik be tudják állítani őt úgy, hogy Ő az isten.
Bár nincsenek eredményei, de szerintem soktízezer ember csak azért ismeri a ralliversenyeket, mert megnézte/megkedvelte őt.
Ettől még a nagy pilóták nem lesznek kisebbek. Vannak azok, akik mennek és megnyerik a versenyeket, és vannak azok, akik szórakoztatják a közönséget.
Basszus, Kővárit sem azért szerették, mert megnyert minden versenyt a csodatrabival :)
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása