A születésnapos sorozatunkban nem egy legendát, hanem egy reménységet köszöntünk. Az észt Ott Tänak ma huszonnégy éves. A magyar mezőnyből a korosztálya gyakorlatilag hiányzik, ezért talán nem érdektelen egy kicsit közelebbről megismerni Turán Friciék csapattársát.

Ott 2001 márciusában, vagyis alig több mint tizenhárom évesen kezdett versenyezni, egy szigeten jégautózott, és az egyik leggyorsabb volt, vagyis az első pillanattól kezdve jöttek az eredmények. 2002-ben futotta első teljes szezonját. Ebben az évben ugyan csak harmadik lett hazája ifjúsági bajnokságában, de egy évvel később már megnyerte azt. Ezt követően egyik évben sem adta egy géposztály dobogónál. 2008-ban és 2009-ben mindent megnyert, amit otthon megnyerhetett.Versenyzett mindennel Volkswagen Sciroccótól kezdve N-es Subaruig volt ott minden. Aki látott már videót az észt bajnokságról, az tudja, hogy megnyerni azt a bajnokságot igen komoly fegyvertény. Mondhatjuk, hogy könnyű neki, édesapja Ivar Tanak is többszörös észt bajnok, és kisfiát már kétéves korában gokartozni hordta. 

A srácot honfitársa, az egykori VB menő, Markko Martin istápolja. Ez már önmagában hatalmas lehetőség, és komoly háttér, de a srác nem Markko vállán kapaszkodik a csúcsra. 2010-ben, miután 2009 szeptemberében megnyerte a Pirelli Star Driver válogatót, nem az otthoni versenyzésre koncentrált, hanem - egy portugál futam után -  belekóstolt a Rali Világbajnokság küzdelmeibe.

Az eredmény biztatóra sikeredett: négy futamon indult a PWRC kategóriában, valamennyit pontszerző helyen befejezte, Finnországban és Nagy-Britanniában nyerte, és Franciaországban is megcsípte a dobogót.

2011-ben bejelentették, hogy patrónusa S2000-es Fiestájával fog versenyezni, és 2012-ben pedig már egy WRC várja. Év közben nagyot alakított. A balsikerű Akropolisz Rali kivételével ahol elindult, ott dobogóra is állhatott: hatból hármat (olasz, német és francia) nyert, Mexikóban megszerezte első világbajnoki pontjait, mert összetettben tizedik lett, Olaszországban hetedik helyével további hatot gyűjtött hozzá. Nyáron viszont azt nyilatkozta, hogy még sokat kell fejlődnie, ezért a WRC-be ülést nem kapkodná el, lehet, hogy még egy évet az SWRC mezőnyében fog majd tölteni. Az SWRC-ből hátralévő egyetlen, spanyol futam előtt mindössze három pont hátránnyal üldözi az új generáció másik ászát, az IRC tavalyi bajnokát, a finn Hanninent. (Győzelemre mindössze matematikai esélye van még "szőlőműves" és zastavás Martin Prokopnak is.)  

A hírek szerint születésnapjára, vagy inkább egy hónapokkal előrehozott karácsonyi ajándékként Ott egy hatalmas lehetőséget kapott. A rali világbajnokság zárófutamán, Walesben egy Fiesta RS WRC-ben bizonyíthat. 

Címkék: video születésnap ford fiesta swrc apák és fiúk ott tanak

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr683304114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.10.15. 15:06:55

nálunk a 40 évesek "tanulnak" nagy kocsikon..
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása